fbpx

Alkalmazottból vállalkozó lettem – Szabó Nikoletta

“Rájöttem, hogy más vára helyett a sajátomat is építhetem!” 17 és 23 éves korom között 5 különböző munkahelyen dolgoztam diákmunkásként és alkalmazottként, 5 teljesen különböző céges kultúrában. Az elején csak az időm hasznos eltöltése volt a célom, de 20 éves korom körül már tisztán láttam, hogy az üzleti világban milyen pozícióban tudom elképzelni magam a jövőben. Miután rájöttem, hogy ötleteim nagyrészt süket fülekre találnak, és mindegy, hogy hogyan szeretnék innoválni, a végszó úgyis a főnöké lesz, elkezdtem a saját vállalkozásom felépítését, majd pár hónap múlva már teljesállású vállalkozóként működtem. A sztori Már gyerekkoromban is több különórára jártam készségeim fejlesztése céljából (angol, gitár, zongora, tánc, aerobik, színjátszókör – persze nem mindet egyszerre:)), akkor még szüleim nyomására, hiszen ahogy mondták; “Teher alatt nő a pálma.” Bár sokszor nem élveztem a szituációt, mert inkább a barátokkal lógtam volna valahol, de mai fejjel visszatekintve már látom, hogy ezek a tapasztalatok milyen nagymértékben formálták kitartásom és önfegyelmem, ami a mai napig hozzásegít a vállalkozásom építéséhez. Az első 3 munkahelyemre nem is tekintettem hivatásként, tudtam, hogy ez csak egy ideiglenes lehetőség, viszont büszke voltam arra, hogy saját pénzemből költekezhetek és hasznosan tölthetem el a szabadidőmet. Dolgoztam strandon recepciósként, nemzetközi telefonos központban, és multicégnél adatfeldolgozóként is.  Az utána következő két munkahelyem tech startup cégnél volt, ahol már jobban belevonódtam a cég életébe, és egész hamar sajátomnak éreztem a cégek küldetését, és aktívan dolgoztam azért, hogy a kitűzött célok megvalósuljanak. Supportosként kezdtem, de lettem utána marketinges, support csapatvezető, és business developer is, így nemcsak a feladatok elvégzésével, hanem bizonyos szintig a csapat és projektek vezetésével is hozzátehettem a cég alakulásához. Persze volt elég sok negatívum, ami elsőre nem jön át az embernek, de idővel egyre jobban kikristályosodott, hogy nem az alkalmazotti lét lesz az én utam. Egyszerűen évek után sem közeledtem azokhoz a cégen belüli előremeneteli lehetőségekhez, amiket megígértek. Olyan dolgok miatt vettek engem elő, amiről nem kaptam információt vagy tréninget, leszidtak olyan dolgok miatt, amiket a feletteseim szemrebbenés nélkül rendszeresen elkövettek, vagy irreális elvárásokat támasztottak a marketing részleg felé, amit a termékfejlesztés akkor még nem volt képes megfelelően támogatni. Láttam a hibákat, és rájöttem, hogy én ezt tudnám ennél jobban is csinálni, és elegem lett abból, hogy mindig valaki más döntése alapján kell cselekednem, amikor lenne más, jobb megoldás is.  Utolsó munkahelyemen töltött utolsó hónapokban elkezdtem munka mellett kiépíteni barátommal a közös marketing vállalkozásunkat. Nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy a főnökség nemtetszését fejezte ki arról, hogy már nem csak az ő cégük felé vagyok elkötelezett, hanem valami sajáton is dolgozom, így véglegesen elváltak az útjaink az alkalmazotti léttel 2018-ban. Mivel a vállalkozásunk még nagyon gyerekcipőben járt, minden egyes napom a gondolkodásról szólt, hogy hogyan lendítsük fel az ügyfélkörünket, és érjük el legalább azt a szintet pénzügyileg, mint alkalmazottként. Szerencsére a környezetünk bátorított minket, de akkor még kezdő vállalkozóként nehéz volt belátni, hogy az alkalmazotti lét túloldalán nem a bizonytalan megélhetés vár, hanem a végtelen lehetőségek földje. 🙂 Hol tartasz most? Önerőből építettünk fel mindent magunk körül, és iszonyatosan büszke vagyok arra, amit 2 év alatt

Alkalmazottból vállalkozó lettem – Radnóti Mária

“Érezted már azt, hogy minden nap ugyanolyan és nem tesz boldoggá? Belegondolsz, mi lenne, ha másképp lenne? Mi lenne, ha nem csinálnál ezt tovább? De akkor mihez kezdj, és merre tovább?” Amikor túl nősz az alkalmazotti léten A sztori Kislányként balett táncos akartam lenni, hogy lásson a világ. Aztán végül a művészetben a zene lett a végzetem. 6 év hegedülés, 16 év verseny tánc és oktatás valamint 8 év magánéneklés. Sok-sok edzés, versenyek és díjak. Szerettem az emberek előtt lenni, és jóleső érzés volt, hogy értéket adhatok nekik. Akkor még nem igazán ismertem ezt a szót, csak tudtam, hogy ha mosolyt látok az arcukon, amikor énekelek vagy táncolni látnak. Aztán 22 évesen egy lábtörés megváltoztatott mindent!  A jövőképem, a táncoktatás felé törő álmaim széthullottak. Új jövőképre volt szükségem, ki kellett kitalálnom, hogy mi lesz velem, mit fogok kezdeni magammal? Egy téli napon, fájós lábbal elkezdtem keresgélni a Felvi.hu-n, hogy melyik friss diplomás szakma fizetne a legjobban – jobb ötletem nem volt a szűrésre. Programtervező informatikus. Pfhu…köszi. Matekból jó voltam mindig meg a gépet is szerettem nyomkodni, úgyhogy miért ne?  23 évesen jelentkeztem a veszprémi Pannon Egyetemre, és ami a villámcsapásszerű meglepetés volt, hogy fel is vettek. Ott egy új korszak vette kezdetét az életemben. Az egyetemi élet, a 4 év kihagyott tanulás után, a rengeteg új tananyag, megismertetett önmagammal.  Végül +1 évet rászámolva, sikerült lediplomáznom és elhelyezkednem egy multinál. 1 év után már kezdett olyan érzésem lenni, hogy a testemet behordom egy céghez, de a lelkem zokog minden reggel, hogy miért kell ide jönni, ez nem az, ami boldoggá tesz. 1,5 év után egy vasárnapi sörözés közben a párommal arra jutottunk, mi lenne, ha vállalkozásba kezdenénk? Nyilván az ötlet egy viccnek indult, mert vasárnap este már iszogatás után nem tudsz elmenni kajáért, rendelni pedig esélytelen itt, ahol élünk. Úgyhogy kitaláltuk, hogy nyissunk egy hamburgerezőt. Tapasztalat, szakmai tudás és képzettség nélkül. Csak, hogy teljes legyen a nulláról indulás. Elvégeztem a főállásom mellett a vendéglátás szervező szakot. A párom tesóját –aki profi szakács- haza hívtuk külföldről, és neki álltunk a nagyok világának. Kft. alapítás, ügyvéd, közjegyző, könyvelő, hitelek, pályázatok stb. Na, ezt nem tanítják sehol, de itt igazán feltud nőni az ember, miközben megismeri a vállalkozói élet rejtelmeit. Éreztem, hogy hamarosan egy új világ nyílik és az alkalmazotti lét már kevés számomra. Aztán 2 év után találkoztam egy online vállalkozással is, amit munka mellett el tudtam kezdeni. Az esélytelenek nyugalmával vágtam bele. Éreztem, hogy kell valami még, valami pluszba, ami nem a mindennapi szokásos irodába járás, ugyanaz a folyosó, ugyanaz a 3 monitor, ugyanaz az időbeosztás és ugyanaz a monotonitás, mindennap! Hol tartasz most? 6 hónap után fel tudtam mondani. Jelenleg 8 országban több száz fővel dolgozva van egy nemzetközi vállalkozásom és még idén megnyitjuk a Bitang Burger & Coffee Shop névre hallgató hambizónkat. Mi a legnehezebb vállalkozóként? Rengeteg kihívás volt, rengeteg akadály és sokszor azt éreztem feladom, de az, akivé váltam és az, amit jelenleg értékben adni tudok sok ember számára, ez a legjobb dolog a vállalkozói életben. Értéket adni. Azt

Alkalmazottból vállalkozó lettem – Paulányi Beáta

“A kisfiam érkezése segített abban, hogy mára van egy helyfüggetlen vállalkozásom” Hiába a jó munkahely és fizetés, ha valaki nagyobb szabadságra vágyik, előbb utóbb eljut oda, hogy vállalkozni szeretne. Nekem a kisfiam születése kellett ahhoz, hogy meghozzam a döntést, otthagyjam a jól fizető felsővezető állásomat, és elkezdjek egy helyfüggetlen életformát kialakítani. Mára ezt megvalósítottam egy egyszerű blog, a viszlattaposomalom.hu segítségével. Jelenleg a Velencei-tó partján élünk, otthon dolgozom, és végre a magam ura vagyok.  A sztori Vállalkozó szülők gyerekeként nőttem fel Budapest egy kertvárosi részén. Jó eszű gyerek voltam, különös erőfeszítések nélkül csináltam végig az iskolákat, viszont valójában a sporton és nyelveken kívül semmi nem érdekelt igazán. Felmerült, hogy később átvehetném a szüleim vállalkozását, de ez nagyon helyhez kötött volna, és a szabadság már akkor is fontos volt számomra.  Ezért inkább jelentkeztem a Külker Főiskolára, utána pedig egy évet még Hollandiában tanultam marketing szakon. Az első komolyabb munkahelyem a Malév volt, ahol a repülés és az utazás az életem részévé vált. Mégis otthagytam, amikor azt éreztem, hogy szakmailag ott már nem tudok fejlődni. Utána a Groupama Biztosítóhoz kerültem. Piackutatóból elég gyorsan marketing osztályvezető, majd 4 év után marketing igazgató lettem. Mellette pedig egy ideig HR igazgató is voltam, ami talán meglepő, de nagyon élveztem ezt is.  Én az a típusú alkalmazott voltam, aki már ott is inkább „vállalkozóként”, mint munkavállalóként tekint a munkára. Ha láttam értelmét egy projektnek és viszonylag szabad kezet kaptam az elvégzéséhez, akkor nem igazán érdekelt, hogy mikor van vége a munkaidőmnek. Viszont a fölösleges meetingeket, beszámolókat és kontrollt nagyon nehezen viseltem. Egyre inkább azt éreztem, hogy maga az alkalmazotti életforma az, ami nem passzol hozzá.  Akkor kezdtem végképp kiábrándulni a multis létből, amikor felsővezetőként egyre többet ültem fölösleges meetingeken, a döntéshozatal pedig egyre kevésbé volt szakmai. Késő estig dolgoztam, gyakorlatilag aludni jártam csak haza, rengeteg időt töltöttem dugókban ülve. Az időnyomást és stresszt pedig egyre nehezebben viseltem. Kezdtek előjönni egészségügyi problémáim, és egy idő után elgondolkodtam, hogy meddig és mit érdemes beáldozni egy jól fizető állásért. Azért ahhoz, hogy csak úgy otthagyjak egy jól fizető állást, nekem sem volt meg a bátorságom. Ehhez kellett a kisfiam érkezése. A terhességem utolsó 2 hónapban már nem dolgoztam, és ez jó időszak volt arra, hogy átgondoljam, hogyan tovább. Ültem a Velencei-tó partján nagy pocakkal, és azt éreztem, hogy nemcsak alkalmazottnak nem akarok visszamenni, de Budapestre sem. Lassabb, emberléptékűbb, természethez közeli életre vágytam. Ahhoz viszont, hogy Budapestről a Velencei-tóhoz költözzek, még 6 évre volt szükségem. Amikor a kisfiam, Alex 1 éves volt, egy szintén kisgyerekes barátnőmmel indítottunk egy webáruházat azzal a céllal, hogy kiváltsuk vele az alkalmazotti jövedelmünket. Egy hibát viszont elkövettem akkor: nem gondoltam át, hogy nekem való-e egy ilyen webáruház vállalkozás, ahol a gyártás, az anyagbeszerzés és a webáruház működtetése hely és időbeosztás szempontjából azért elég kötött. Ez azért is fontos szempont nálam, mert időközben egyedülálló anya lettem, így rám hárul a gyereknevelés minden szépsége és nehézsége. Hol tartasz most? Szóval kerestem tovább az utamat, amire végül 2,5 éve rátaláltam. Mindig érdekelt a pénzügy és a befektetések világa, ezért úgy döntöttem, hogy indítok ebben a témában

Alkalmazottból vállalkozó lettem – Mike Klaudia

”Azt éreztem nincs több időm és energiám multinál dolgozni!” A sztori Soha nem gondoltam volna, hogy életem egyik legnagyobb traumája után egy évvel, leszek annyira erős, hogy végre felmondjak. Meghoztam azt a döntést, amit évek óta halogattam már. Anno, huszonévesen eszembe sem jutott, hogy majd egyszer talán vállalkozó leszek. Amit viszont tudtam, az az volt, hogy vidéki lányként mégis Budapesten szeretnék majd élni és dolgozni. Komolyabb anyagi háttér híján már az elejétől kezdve muszáj volt valahogy megoldani, hogy legalább a lakbért és a megélhetésemet finanszírozni tudjam.  Így pályakezdőként épp kapóra jött az első multi cég ahol dolgoztam. Bevallom, akkor és ott imádtam azt a légkört! Szuper emberekkel dolgoztam együtt, sokszor még munkaidőn kívül is együtt csináltunk programokat.  Majd egyik multit követte a másik, közben pedig büszke lakás tulajdonos és lakáshitel fizető lettem. A 2008-as gazdasági válság után biztos volt, hogy valahogy ki kell szállnom a hitelemből. Így a multi, ismét csak akkor jó döntés volt. Maradni, félre tenni és előtörleszteni. Ez volt a tervem, ekkor más megoldást nem láttam magam előtt. Nem vagyok egy pókerarc, a saját értékrendem és elveimet követve viszont mégis sikerült mindig egy picit magasabb pozícióba kerülni. Ez azért is volt jó, mert egyre inkább megismertem magam, hogy mit szeretek és nem szeretek csinálni. Talán itt indult egy komolyabb önismereti folyamat. Egész jól bepasszíroztam magam a multis környezetbe, de igazából az utolsó években már éreztem, hogy ez nem az én világom. Viszont közben mindenkin azt láttam, hogy tűr és nyomja tovább. Nem értettem, hogy ez nekem miért nem megy. Egy ideig magamban kerestem a hibát. Aztán rájöttem, hogy hiába. Majd 2018-ban egy olyan traumatikus veszteséggel kellett a magánéletemben szembenézni, amely alapjaiban átírta a személyiségemet és prioritásaimat. Bár korábban is elkezdtem már kifelé kacsingatni a multi világból, de nem merten kiszakadni és otthagyni. Majd a veszteség feldolgozása után, egy teljesen új szintről látva a helyzetemet, volt egy pont, amikor egy meetingen ülve azt mondtam magamnak, hogy egyszerűen képtelen vagyok ezt tovább csinálni! Nincs rá időm! Mert hiába, hogy a bankszámlám egyenlege talán gyarapodott, közben az életkedvem fokozatosan ment el. Azt éreztem, hogy harminc pár évesen még túl fiatal vagyok ahhoz, hogy beálljak abba a sorba, akik rühellik a munkájukat és csak a nyugdíjat várják.  Ekkorra már mellékállásban dolgoztam karrier coachként, így nem a nulláról kellett elindítani a vállalkozást.  Mi a legnehezebb vállalkozóként? Vállalkozóként az anyagi bizonytalanság a legnehezebb, illetve az, hogy mindent magam kell, hogy megoldjak. Nincs hr, it és egyéb kiszolgáló személyzetem☺ De, ami ennek a hátránya, az az előnye is. Az, hogy magam kell megoldjam a dolgokat, ad egy hihetetlen nagy önbizalmat, hogy ez is lesz valahogy. Korábban rám ez egyáltalán nem volt jellemző. Szerettem, ha tudtam mindig mindent előre. Hát itt ez felejtős! Azt gondolom, hogy ez a fajta rugalmas hozzáállás elengedhetetlen, hogy a mai világban boldogulni tudjunk. Lehet ragaszkodni előre megírt forgatókönyvekhez, csak nem feltétlen érdemes.  Hol tartasz most? Jelenleg még nem tartok ott a karrier coachingban ahol szeretnék. Ez a folyamat egy nagyfokú alázatot is igényel, ami szintén új volt. De bevallom, élvezem.

Alkalmazottból vállalkozó lettem – Kovács Péter

Megkérdeztem magamtól: „mi a legrosszabb, ami történhet?” –  Aztán belevágtam. Figyu, sosem építettem otthon a garázsban számítógépet, nem kereskedtem már alsós tagozatban a turbórágós matricákkal és a tanáraim sem tartottak zseninek. De egyszer bekattant, hogy vállalkozni akarok. Ha neked is ez a cél motoszkál a fejedben, akkor egy dolgod van. Tolni ezerrel és nem feladni, akkor előbb vagy utóbb összejön. Remélem, hogy az én sztorim ad ehhez némi plusz inspirációt. A sztori „Peti, mi leszel, ha nagy leszel?” A kissrácok java része arról álmodik, hogy orvos, űrhajós vagy feltaláló lesz. Gyerekként én focimenedzser akartam lenni. Valahogy mindig is lenyűgözött, ahogy a nagy nyugat-európai klubok edzői ott álltak a menő Armani öltönyeikben az oldalvonal mellett, és tökéletesen képesek voltak vezetni egy sztárokkal és hatalmas egókkal zsúfolt csapatot. Stílus, elegancia és magával ragadó karizma. Szerintem ez volt az, ami megfogott. A focimenedzseres karrierem aztán megmaradt a számítógépes játékok szintjén és sokkal inkább az üzleti élet kezdett vonzani. Közgazdászként diplomáztam, és ma már vicces arra gondolni, mit tűztem ki célként: egy Dunára néző high-tech irodában dolgozni. Akkor még fogalmam nem volt róla, hogy ez milyen kevés a boldogsághoz. Kiléptem a munkaerőpiacra és óriásit zakóztam Nemcsak a vállalkozásom indítását, hanem annak idején a munkába állásomat is sikerült pont egy válság kellős közepére időzítenem. Ma már hálás vagyok ennek a nehezített pályának, mert rengeteg dolgot voltam kénytelen megtanulni. Olyan sok helyről utasítottak el, hogy muszáj volt pro szintre képezni magam a sikeres álláskereséshez. Jobb híján értékesítőként tudtam elhelyezkedni, ami utólag visszanézve szintén nagy ajándék. Nemcsak a meggyőzésről sajátítottam el rengeteg dolgot, de másfél éven át a team leader pozíciót is kipróbálhattam. Elképesztően sokat tanultam az emberi motivációról, illetve a sikeres értékesítés módszereiről. Közben pedig erősen rákaptam az önfejlesztésre. Aztán egy idő után mindez unalmassá vált, és letoltam néhány évet multi környezetben. Belülről láttam a profi ügyfélkezelés alapjait, amit azóta is rendszeresen hasznosítok. Ha törik, ha szakad, én vállalkozni fogok Pár éve láttam egy webinart a vállalkozásindításról, ami átírt minden motiváló faktort a fejemben. Nem égettem fel egyből mindent, hanem munka mellett építettem fel a saját bizniszt. Persze az eleje nem ment könnyen, próbálkoztam karrier tanácsadással, telefontokok eladásával, illetve horkolásgátló értékesítésével is, kevés sikerrel. A weboldalkészítésből már lett némi plusz bevételem, aztán véletlenül jelentkeztem egy sales szövegíró projektre és bumm, minden megváltozott. Egy ideig kényelmes volt, hogy két forrásból is szépen érkeznek a bevételek, de aztán kezdett szűkössé válni ez a fajta élet. Igazából sem az alkalmazotti, sem a szabadúszó projekteket nem tudtam teljes elánnal tolni, közben ezerrel haladtam a kiégés felé. Mivel a vállalkozói létben éreztem a nagyobb potenciált, ezt jelöltem meg irányként. Elkezdtem egy coach-csal dolgozni és 2019 elején kitűztük a célt: egy év múlva felmondok. Alkalmazottból vállalkozó – a járvány kellős közepén Már a felmondási időmet töltöttem és a szépen felépített ügyfél portfóliómat gondoztam, amikor meteorként ránk robbant a koronavírus szitu. Április elején adtam le a céges laptopot és a belépőkártyát, és persze jó nagyot hazudnék azt állítva, hogy kicsit sem tartottam a helyzettől. Olyan volt, mint amikor gyerekként eldobod az úszógumit olyan

Alkalmazottból vállalkozó lettem – Keszthelyi Péter

“Elegem lett a számomra ésszerűtlen keretekből, és abból, hogy mások osztják be az időm.” Szerettem az életem eddigi összes állását, munkáját, munkahelyét. Utólag visszanézve sokat köszönhetek mindegyiknek a tanultak, a tapasztalatok, a megismert emberek, kapcsolatok miatt. Ha bármelyik is kimaradt volna a láncból, vagy az egymásra épülő sztorikból, most biztos, hogy teljesen máshol lennék, mással foglalkoznék. A sztori Tisztán emlékszem, hogy gyerekkoromban az ezerszer megnézett, kedvenc filmem a Dupla, vagy semmi volt Michael J. Fox-szal. Már nem sokra emlékszem a filmből, de arra igen, hogy minden alkalommal, amikor néztem, újra és újra eldöntöttem, hogy mindegy, hogy milyen munkám lesz egyszer, de öltönyben, nyakkendőben akarok dolgozni. Középiskolában informatikát és könyvvitelt, gazdasági ismereteket tanultam. Annyira „szerettem” iskolába járni, hogy el is döntöttem, hogy eszem ágában sincs nappali tagozaton tovább tanulni, így 18 évesen dolgozni kezdtem, majd munka mellett marketinget tanultam tovább.  Az első munkahelyem egy biztosítótársaság volt, ahol back office ügyintéző voltam. Imádtam a kollégáim, a munkám, a multis környezetet és megvalósult a gyerekkori álom, miszerint minden reggel nyakkendőt köthettem 🙂 Egy évvel később a konditeremben megismertem egy srácot, akivel utána squash-olni jártunk. Egyik ilyen fallabdázás közben mondta, hogy egy barátjának testvére egy német cég magyarországi leányvállalatának ügyvezetője és értékesítőt keresnek. Elmentem interjúra és sosem felejtem el, hogy az ügyvezető alkudta felfelé a fizetési igényem a céges autó és hasonló bónusz kiegészítők mellé 19 éves koromban. Ott is nagyon szerettem dolgozni, rengeteget tanultam, a kollégáimat nagyon csíptem, a cégvezető óriási példaképem volt. Utána néhány éven keresztül egy üzleti tréningeket és tanácsadásokat szolgáltató cég volt az utolsó munkahelyem alkalmazottként. Izgalmas volt, hogy minden héten más és más iparágban dolgozó kisebb-nagyobb cég működésébe, sajátosságaiba láthattam bele, és kihívás volt, hogy például kedden egy autómárka kereskedéseinek tartottam értékesítési tréninget, csütörtökön egy bútoráruház csoportvezetőinek kommunikációs tréninget, hétvégén pedig egy gépgyártó cég felsővezetésének értékesítési- és marketingstratégia tanácsadást.  Azért érlelődött egy idő után a váltás gondolata, mert voltak olyan céges belső szabályok, amiket ésszerűtlennek, vagy értelmetlennek gondoltam, másrészt egyre nehezebben viseltem, hogy más osztja be az időm. A döntés abban a pillanatban született meg, amikor miután hetek óta minden nap dolgoztam, hétvégén is, hétfőn reggel 8:45-re az irodába érve Kriszti (akit amúgy imádtam) a recepción beszólt, hogy késtem, mivel neki kiadták, hogy szóljon azoknak, akik nem értek be a 8 órás munkakezdésre. Pedig én nem késtem, csak akkor értem be, nem is akartam hamarabb.  Egyetlen terv volt, a saját vállalkozás. Azt sem tudtam, hogy mivel akarok foglalkozni, csak annyit, hogy SAJÁT és EGYEDÜL.  Volt a leendő tevékenységgel kapcsolatban egy halom szempont, ami tölcsérként szűkítette folyamatosan az ötleteket. Így a tölcsér alján az pottyant ki, hogy ingatlanértékesítő leszek. Az értékesítés és a marketing volt az életem, nagyon szerettem, az ingatlanokat pedig annyira imádtam, hogy Budapest egyes részein olyan csodálattal bámészkodva sétáltam, hogy az orromba esett az eső.  Miután sikerült találnom egy olyan területet, ahol a szolgáltatók 80%-a kókler, vagy konkrétan szélhámos, tudtam, hogy itt még a telített piac ellenére is sikereket lehet elérni, ha valaki meglepő módon azt a szolgáltatást nyújtja, amit a valóban kellene. Büszke vagyok arra, hogy

Alkalmazottból vállalkozó lettem – Gál Melinda

“Nem akartam előnytelen kompromisszumokat kötni” Minden lépésnek megvolt a helye az életemben, amelyek után ma vállalkozóként, virtuális asszisztensként főként itthonról dolgozom. Sok tanulás, kudarc és öröm után ma azt érzem, hogy a helyemen vagyok. Ma is sokszor kell megküzdenem előítéletekkel akár vállalkozóként, vagy pláne női vállalkozóként – de ezt ma már kihívásként élem meg és további folyamatos fejlődésre sarkall, ettől leszek nap, mint nap jobb és erősebb. A sztori Teljesen átlagos gyerekként, teljesen átlagos családba születtem és éltem. Annyiban nem voltunk mindennaposak talán mégsem, hogy a szüleim mindig támogattak (engem és a testvéreimet is), amiért nem tudok eléggé hálás lenni. Ők sosem voltak vállalkozók, teljesen átlagos életet éltek, de mind mentálisan, mind anyagilag ahogy csak tudtak támogattak. Így nyílhatott ki előttem a világ egy kisvárosi kereskedelmi szakközépiskola után a nagyvárosban a tanítóképző főiskolán. Életem legszebb, leggondtalanabb négy éve volt. Bár azt már a főiskolán sejtettem, hogy tanítani sosem fogok, és a kommunikációs diplomámat is hamar szögre akasztottam, mikor rájöttem, hogy az újságírás sem úgy működik, ahogy én reméltem. Ebből a szempontból, mindig álmodozó voltam: középiskolában irodalmi kávéházat akartam nyitni, a főiskolán irodalmi, színházi szaklapokban akartam veretes írásokkal megörvendeztetni az olvasókat. Budapestre költözve rájöttem, hogy ami engem érdekel/ne az vagy az olvasókat, de még az újságokat sem érdekli – én pedig nem tudtam/akartam bulvárt írni. Ezért hamar visszatértem a kereskedelemhez és ügyfélszolgálati ügyintézőtől, a cipő üzletvezetőn át, a multi áruházlánc osztályának menedzsmentjéig sok mindent csináltam néhány éven belül – kerestem a helyem. Aztán egy véletlen folytán – egyik korábbi volt kollégámmal történt beszélgetés után egy hirtelen ugrással a pénzügyi pályára nyergeltem át és lettem az egyik kereskedelmi bankban lakossági referens. Nagyon sokat köszönhetek az ezt követő nagyjából 10 évnek, sokat tanultam pénzügyből, vállalati kultúrából, vállalkozói ismeretekből – és 2 bankban eljutottam a lakossági referenstől a fiókvezetői pozicíóig. Ebben a szerepben kihasználhattam mindazt, amit pedagógiáról, motivációról és a pénzügyekről megtanultam. Imádtam, ráadásul a magyar átlaghoz képest jól kerestem, nekem legalábbis bőven elég volt. Ha nem nő lennék és nem születnek meg időközben a lányaim jó eséllyel még ma is ott lennék. De mondom én átlagos vagyok, így férjhez mentem és született két kislányom és bár a nagyobbik születése után még megpróbáltam visszatérni a bankba – gyorsan rá kellett jönnöm, hogy a napi maximum 2 óra nekem nem elég a gyermekeimből. Így eljöttem és bár akkor még nem tudtam, hogy merre vezet az utam, azt tudtam, hogy ott nem tudom megvalósítani azt, amit szeretnék. Nem tudtam volna jól dolgozni úgy, hogy közben nincs folyamatosan lelkiismeretfurdalásom.  Ezután folyamatosan keresgéltem nagyjából 2 éven keresztül, hogy mi lenne, lehetne az, amit tudnék úgy csinálni, hogy anyagilag is megérje és közben a gyermekeimet is lássam felnőni. Megszületett időközben a kisebbik lányom, túl estem két műtéten, amik szintén azt erősítették bennem, hogy nekem itthon a helyem, mert sosem tudhatom mikor lesz vége….  DE írtam már? Átlagos vagyok (bár voltam a színművészetin is felvételizni – nem vettek fel persze – ugye sejtjük?) nem értek az informatikához, nem jó a kézügyességem, nem tudok kiemelkedő szinten nyelveket… nem értek semmi különlegeshez.

Alkalmazottból vállalkozó lettem – dr. Kovács Flóra

Találkozás egy lánnyal Egy hideg őszi napon, a napfény melege és régi emlékek után sóvárogva úgy döntöttem, hogy Budapestről Szegedre, egyetemi városomba utazom. A buszúton Karinthy Jelbeszéd című novelláskötetét olvastam. Gondolataim minduntalan azokra az időkre terelődtek, amelyeket a két városban töltöttem. Öt év Szegeden és immáron öt év Budapesten is. Hányszor mentem fel azokon a lépcsőkön a jogi kar épületében tartott órákra, hányszor izgultam a folyosókon a vizsgák előtt, s hányszor gondoltam arra, hogy büszkeség lesz úgy bemutatkozni, hogy dr. Kovács Flóra vagyok, jogász…  Az ÁJTK előtti téren állva egy ismerős arcot pillantottam meg. Heves szívdobogással mentem oda hozzá és szólítottam meg ezt a magas, szemüveges, szőke borzas hajú lányt, akinek az arcán csupa elszántságot, tenniakarást és némi harciasságot láttam.  Szia!  Helló! Ismerjük egymást? – kérdezte és érdeklődve méregetett. Bizonyára észrevette a hasonlóságot közöttünk, de nem tudta mire vélni, hogy az én arcom nem azt sugározza, amit én az övén láttam. Öhm…lehet, hogy csak én emlékszem Rád, még kb. 10 évvel ezelőttről. Képzeld, én is itt végeztem. Tényleg? Igen, szívesen mesélek róla. Rendben, még amúgy is van fél órám a következő óráig. Ha van kedved, igyunk meg egy teát itt fenn a büfében.  Mindketten zöld teát kértünk ki és leültünk az egyik asztalkához. Rám nézett és azt kérdezte: Olyan jogásznak lenni, ahogy elképzelted? Legszívesebben elnevettem volna magam, hogy milyen távol áll az elképzelés és a valóság, de közben eszembe jutott az is, hogy mi minden vár még rá, ezért szelíden mosolyogva csak annyit mondtam: Nem. De az hogy lehet? Ne haragudj, megkérdezhetem, hogy milyen minősítéssel végeztél?  Persze, cum laude végeztem.  Akkor mi történt? Valamit elrontottál? Ilyen idősen már ügyvéd is lehetnél. Valóban. Átgondoltam azonban, hogy mit szeretnék csinálni, mi illik igazán hozzám. Nem értem. Hisz ez a végzettséged, ehhez értesz. Nem beszélve arról, hogy a jogi szakmákban jó fizetéssel lehet elhelyezkedni. A jól ismert anyai szavak visszhangoztak ebben a mondatban.  Elmondom, hogy mi történt: az egyetemi végzést követően, annak reményében, hogy ott lehet jól felívelő jogi karriert csinálni, Budapestre költöztem. Az évek alatt alkalmazottként mindig valakié voltam: ügyvédi iroda jelöltje, cég és bank jogi előadója. Úgy éreztem, csak egy dolgom van ezeken a helyeken, megtenni, ami mások mondanak – lehetőleg a kreativitást, az új elgondolásokat vagy megoldásokat mellőzve, csöndben. Ma már viszont van valami, ami a sajátom, aminek én vagyok az alakítója, amire igazán hatással lehetek. Mi ez? A vállalkozásom. Vállalkozás?! Ez elég merésznek tűnik. Nekem nem lenne bátorságom hozzá.  Még…gondoltam magamban, de nem mondtam ki hangosan.  Egyelőre nekem is szokatlan úgy bemutatkoznom, hogy dr. Kovács Flóra vagyok, vállalkozó. A döntés nehézsége mellett ugyanakkor felszabadító is volt rálépni erre az útra. Ebben lehetek önmagam. Nem érzed úgy, hogy ezek alapján feleslegesen csináltad meg az egyetemet és feleslegesen dolgoztál évekig jogi munkakörben? Nem. Az előbb úgy fogalmaztam, hogy egy útra léptem. Képzeld el azt, hogy a jogi pályák útja egy olyan út, amelyen már sokan jártak korábban. Én most egy olyan útelágazást találtam ezen az úton, amelyen csak a saját lábnyomaimat látom. S az alapján, amit megéltél, míg ide jutottál, mit

Alkalmazottból vállalkozó lettem – Balogh Ingrid

“Reggelente alig bírtam felkelni. Olyan kérdések zakatoltak a fejemben, hogy egyáltalán minek? Mi értelme van beülnöm a hatszázhuszonötödik ugyanolyan mítingre?” A sztori Amikor egy lehetőségekkel kikövezett egyenes úton nincs tovább Egy fehér biciklivel indultam, ültem vonaton, repülőn, tuktukon, jártam motortaxival és céges autóval. Végül kiderült, leginkább gyalogolni szeretek. Rátaláltam a kiteljesedésre, ehhez azonban le kellett térnem a járt útról.  Én azt kaptam otthonról többek között, hogy jó tanulónak kell lenni, a tanulás érték, és a legjobb teljesítményért jutalom jár. Ez a jutalom negyedikben egy csodaszép fehér bicikli volt a nagymamámtól, amikor első lettem az osztályban. Akkoriban Romániában óriási dolog volt ez. A családi dinamikánk folytán az is beépült a zsigereimbe, hogy nőként gondoskodnom kell magamról, elsődleges cél a jó állás és saját lakás. S bár nem lettem orvos vagy ügyvéd (az lett volna igazán presztízsértékű első generációs diplomásként), és a családom igazán sosem értette, hogy pontosan mi a munkám (a külker főiskola és a multikulti cégek hőskorában millió új munkakör nőtt ki a föld alól), a szép karrier és a lakás meglett.  14 év multi. Az alkalmazotti lét majdnem minden pillanatát imádtam. Én voltam a multi környezet megtestesült üdvöskéje: kellően perfekcionista, lelkes, törtető és agresszív, némi humánummal, kreativitással és empátiával megáldva. Az egó és a szív multihoz passzoló tökéletes kombinációja, amelyben majdnem mindig az egó vitte a prímet. Utólag látom, hogy mennyi extra fizikai és lelki energiát tesz bele öntudatlanul a perfekcionista ember a teljesítménybe. Ezt fokozza egy olyan környezet, amely a maximalizmust elvárja és táplálja, s amelyben a tempó olyan gyors, és a stressz olyan állandó, amit egy kívülálló el sem tud képzelni.  Régen csak évekig éjszakázó, drogozó, piáló művészekről hallhattuk a kiégés kifejezést. Nagyon beszédes szó: kiég az emberben valami. Éppen Bangkokban éltem, a világ egyik legpörgősebb és legcoolabb városában, ahol egy medence várt minden nap a lakásom felett a tetőn. Karrierem addigi legjobb munkáját végeztem, a legjobb főnökeim voltak, hétvégente úgy mentem le a thai szigetekre, mint más itthon a Balatonra. Itt ért utol engem is a legújabb multi-trend: kiégtem. Reggelente alig bírtam felkelni. Olyan kérdések zakatoltak a fejemben, hogy egyáltalán minek? Mi értelme van beülnöm a hatszázhuszonötödik ugyanolyan mítingre? Hetekig, hónapig képes az ember az önmotivációra, a teljes céltalanság és értékvesztés beálltakor azonban nincs visszaút. A kiégés tüneteire ráépül még az értetlenség és a lelkiismeret-furdalás: de hát mi bajom van, mit akarhatok még? Ekkor elképzeltem azt, hogy ebben az állapotban vonszolom magam tovább még 30 évig, és egyértelművé vált: nincs tovább. Innentől kezdve felgyorsultak az események. Beiratkoztam egy nemzetközi akkreditált coach képzésre, csináltam egy pénzügyi tervet a kiszálláshoz, kitűztem a felmondásom napját, megszereztem a minősítést, letettem a lantot, és hazaköltöztem. Fogalmam sem volt mibe vágok bele, de az első 9 hónapban ez nem is számított, detoxoltam. Kiengedtem magamból rengeteg mindent, ami fogva tartott: a maximalizmust, a kudarctól való félelmet, a ’mit fognak gondolni mások’ és egyéb gondolatsémákat, a létbizonytalanságtól való parát, a pénzzel és a teljesítménnyel kapcsolatos hiedelmeimet. Átértékeltem azt, hogy mi a munka, mi az érték, mi az üzenet, amit képviselek. Majd elkezdtem tudatos kísérletezéssel

Alkalmazottból vállalkozó lettem – Badenszki Erika

“Nézőpontváltás a mániám, amit gyakorlok is az élet számos területén” Azt élet tengerén ringatózva, néha viharba kerülve fontosnak tartom, hogy legyenek előremutató céljaim. Előfordul, hogy nem azt kapom, amire készülök, de ha nézőpontot váltok, és más irányból közelítem meg a helyzetet, lehet, hogy még csodát is láthatok. Én hiszek bennük, mivel időről időre megmutatják magukat. Körülötted is ott vannak, csak lehet, hogy más oldalról érdemes rájuk nézni. A sztori Kezdetben a tanulás és én nem voltunk barátok. Valahogy rosszul közelítettem meg. Visszahúzódó és csendes gyerek voltam, így általános iskola után majd négy év alatt szakács – cukrász bizonyítványt szereztem. A képzés idején a munkaszervezés fontossága folyt a csapból is. Akkor unalmasnak tűnt és kellett még legalább tíz év, hogy rájöjjek arra, hogy milyen nagy kincset adtak akkor a kezembe. Öt évet dolgoztam szakácsként egy szuper csapatban minimálbérért, de legalább le tudtam érettségizni.  Húszas éveim hajnalán felmerült bennem a gondolat, ha majd családot szeretnék egyszer, ahhoz nem biztos, hogy a vendéglátás időbeosztása lesz a megfelelő. Így váltottam és egy telekommunikációs cégnél értékesítőként töltöttem el két évet. Később diákok és fogyatékkal élők munkáját segítettem végül értékesítéssel foglalkozó kollégák csoportvezetőjeként tevékenykedtem ugyanennél a multinacionális cégnél. Hogy ne unatkozzam, közben lediplomáztam és ezen a napon ki is mondtuk az akkori férjemmel, hogy elválunk. Az addigi pörgős napok – szakdolgozat, államvizsga, munka, házi tennivalók – egyszerre kiüresedtek és a felfoghatatlanul nagy szabadság a nyakamba szakadt. Minden álom, ami addig épült főnixmadárként a porába hullott. Most mit tegyek? Keseredjek el és zárjam be a még nyitva lévő ablakokat is vagy nyissak ajtót. Döntöttem! Nyissuk ki a nyílászárókat és fedezzük fel a világot! Utazások, addig halogatott találkozások, bulik, újabb hobbik és ismerkedés. Mi ez, ha nem egy nagy kaland kezdete harminc évesen. Közben a munkahelyemen foglalkoztatott, hogy lehet a legtöbbet segíteni a kollégáknak és persze magamnak, hogy minél nagyobb sikereket érjünk el csapatként és valahogy megtaláljuk magukat a szigorúan leszabályozott munkában. Az értékesítés és a folyton növekvő elvárásoknak való megfelelés nagyon monoton tud lenni. Olvastam, tanultam, kerestem (társat is) és eldöntöttem, hogy majd a gyerekekkel otthon töltött évek alatt saját lábra fogok állni. Elég volt a folytonos ingázásból és a sok értelmetlennek tűnő kreatívgyilkos szabályokból. Ez szolgáltatta az alapot, ahhoz, hogy első gyermekem születése után elvégezzek egy párkapcsolati coaching képzést. Hoppá! Nem is olyan rossz tanulni, ha az ember azzal foglalkozik, ami érdekli! – micsoda felfedezés. Life, business coaching, tréner papírok és tapasztalatok, családállítás és egyéb hókusz-pókusz, most pedig egyetemi keretek között business és team coaching képzés. Nem állunk meg, mert mindenből és mindenkitől lehet tanulni valami hasznosat, ami tovább épít és mindig képesnek lenni a megújulásra. Véleményem szerint a nyitottság és rugalmasság elengedhetetlen egy vállalkozónak.  Mi a legnehezebb vállalkozóként? Tudni folyton megújulni. Ez az egyik nehézsége a vállalkozói létnek, de ugyanakkor változatosságot is nyújt. A második gyermekem születése után már egészen biztos voltam benne, hogy nem fogok tudni visszamenni főállásba dolgozni. Mind a két gyermekem kilóg valahogy a sorból és nehezen préselhető bele abba a bizonyos kockába. Még a végén viszik valamire, ha nem akarnak majd

FIGYELEM!

Értékes szakmai tartalomért, vállalkozói témájú cikkekért, programjainkért iratkozz fel hírlevelünkre!

ÁLLJ!

Ebben a mini e-bookban összeszedtünk azt a 9+1 teendőt, ami az alapja az alkalmazotti létből vállallkozóvá válásnak.

Kérjük add meg hova küldhetjük az ingyenes ebookot!

Köszönjük, hogy feliratkoztál hírlevelünkre!

Nézd meg emailed!

Elküldük az ebookot a megadott emailcímre. Sok sikert!